Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


lovassportok

 

Egy összetett és nemes sportág

lovassportA díjugratást, díjlovaglást, lovastusát (military), fogathajtást, lovastornát, távlovaglást és a western reininget magában foglaló lovassport hazánkban nagy hagyománynak örvend. A lóversenyekkel ellentétben, ahol a lovak gyorsasága, kitartása és a kitűnő teljesítménye az elsődleges szempont, a lovassportok versenyein a lovas felkészültsége, teljesítménye és tudása a mérvadó. Döntő jelentőségű, hogy a lovas az állatot engedelmességre idomítsa, és fejlessze ügyességét. Lássuk, melyek is az egyes szakágak története és azok szabályai.

lovassportAz egyik leglátványosabb és legismertebb lovassport, a díjugratás gyökerei a vadászlovaglásra és a tereplovaglásra vezethetők vissza. A lóháton kutyafalkával űzött vadászat széleskörű népszerűségnek örvendett Nyugat-Európa arisztokratáinak körében. A 19. században elterjedt úri sport során fontos szempont volt a lovak megfelelő képessége és kiképzése, hiszen a vadászatok alkalmával sokszor kényszerültek a természetes terepakadályok átugrására. Ennek a megfelelő kiképzésnek az igénye hozta létre a díjugrató sportot, amelyet később már versenyek is követtek. Az első magasugró és távolugró lovas versenyt 1868-ben rendezték meg Írországban, a Dublin Horse Show keretében, amelynek célja szintén a vadászlovak kipróbálása volt. A mai modern versenyeken a lovasok különböző, egymástól eltérő magasságú és szélességű akadályokból álló sorozaton ugratnak át. A versenyt természetesen a pályát a legkevesebb verőhibával a szintidőn belül teljesítő lovas nyeri.

lovassportA lovassportok közül a ló idomítottsága és engedelmességi készsége a legélesebben a díjlovaglásban mutatkozik meg. Visszatekintve XIV. Lajos korára elmondhatjuk, hogy már az akkori seregbeli kiképzésében sokat adtak arra, hogy a lovak a legkeskenyebb helyen is engedelmesen mozogjanak, forduljanak, nyugodtak maradjanak, ugyanakkor ne veszítsenek robbanékonyságukból sem. Ebben az igen magas követelményű egyéni sportágban a ló és lovas tulajdonképpen az egymásközti tökéletes harmóniát és összhangot mutatja be a porondon. A nemzetközileg előírt díjlovagló négyszögben a ló a kiképzési fokának megfelelő, meghatározott feladatokat kap, amelyeknek végrehajtását egytől tízig növekvő pontokkal értékelik a bírák. A pontszámok összesítés után alakul ki a  versenyzők végleges pontszáma és ezáltal a verseny sorrendje.

lovassportlovastusa, azaz a military a katonaság által tesztelés céljából szervezett tereplovaglásból ered. A lovassportok királynőjeként számon tartott lovastusa a mai napig a legnehezebb lovas szakágnak tekinthető. A military elnevezés az 1905-ös brüsszeli Military International verseny nevéből származik, amely a sportág első versenye volt. A háromnapos, összetett rendezvény három lovassportrészből állt. A díjlovagló gyakorlat mellett a katonai versenyzőknek egy lovast és lovat egyaránt kimerítő tereplovagláson, majd végül egy díjugrató versenyen kellett bizonyítaniuk. A díjlovaglás és díjugratás mellett 1912-től olimpiai sportágnak számító militaryben a második világháború óta civilek is versenyezhetnek.

A legrégebbi múltra visszatekintő sportok egyike a fogathajtás, hiszen már az ókori görög Olimpiák versenyszámai között is szerepelt. A modern fogathajtó versenyek, amelyek három versenyszámból állnak, szervezett sportként alig egy évszázada léteznek. Hivatalos sportággá csupán 1970-ben vált a fogathajtás, míg az első hivatalos Európa Bajnokságot 1971-ben rendezték Budapesten. A fogathajtás szabályai szerint a díj-, marton- és akadályhajtásból álló versenyszámokban a hibapontok végösszege adja a végső sorrendet. A bajnokot az összetett eredmények alapján hirdetik ki.

 

lovassportlovassportokAz akrobatikus elemekkel tarkított lovastornatörténete szintén a katonaságig vezethető vissza, hiszen a katonák lovas kiképzésében nagy szerepe volt az ügyességet fejlesztő kötelező gyakorlatoknak és egyensúlyérzéknek. A modern lovastorna, azaz "voltizsálás" (a francia voltige szóból ered, amelynek jelentése röpködni) gyakorlatait a versenyzők lépésben, ügetésben és vágtában mutatják be. A felkészítés folyamán a voltizsálók valamennyi jármódban megtanulják a gyakorlatokat. A leginkább a gyerekek körében népszerű sportágban a feladatokat a ló hátán, fel- és leugrásoknál közvetlenül a ló teste mellett hajtják végre. A voltizsálás a versenyeken bemutatásra kerülő kötelező és szabadon választott gyakorlatok mellett alapgyakorlatokból áll. A lovastornán, amely hazánkban 1985 óta létezik hivatalos sportként, csapatban, párosban és egyénileg is indulhatnak a versenyzők.


A fogathajtás mellett a távlovaglás tekinthető rangidősnek a lovassportok szakágai között. Az Ausztráliában és az Egyesült Államokban különösen népszerű sportágnak három kategóriája van, így a versenyeket a rövid-, közép- és főtávon rendezik, 60, 90 és 120 vagy 160 kilométeren. A távlovaglásban alapkövetelmény a ló és a lovas kiváló erőnléte. Magyarországon egy idényben öt alkalommal rendeznek magyar bajnoki futamokat távlovaglásban, amelyet a Nemzetközi Lovas Szövetség 1980-ban nyilvánított hivatalos szakággá. Bajnokot az öt bajnoki futam eredményeinek összesítése alapján avatnak.

western reining lovaglás, vagy ahogyan másképpen nevezik western díjlovaglás, az egyik legdinamikusabb lovas sportág. Az Amerikából indult lovas szenvedély Európában is egyre közkedveltebb. Az igazi "ranch" hangulatot árasztó reininget 2000-ben a Nemzetközi Lovas Szövetség felvette a már meglévő hat szakága mellé, ráadásul 2012-re már hivatalos versenyszáma lesz az olimpiának is. Elsődleges szempont a sportág versenyein a ló megfelelő irányítása, minden mozdulatának kordában tartása. A lovasnak való engedelmesség mellett az arénában pont jár a gyorsaságért, stílusért, koncentrációs képességért, könnyedségért.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.